Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Záborszky Kálmán:Nagyon sok zenei alkotásnak komoly tartalmi háttere van

2019.12.30

Záborszky Kálmán:Nagyon sok zenei alkotásnak komoly tartalmi háttere van

zaborszky-kalman.jpg

 

 

 

 

 

 

Záborszky Kálmán (b)a Művészeti Akadémia tagja és a szerző

István (Sz. I.): Beszélgetőpartnerem Záborszky Kálmán karnagy, a Művészeti Akadémia tagja a budapesti Vigadó Könyvtárában beszélgetünk. Tegeződni fogunk, mert egy gimnáziumba jártunk az i. István Gimnáziumba Budapesten . Kedves Kálmán, hogyan kerültél kapcsolatba a zenével?

Záborszky Kálmán (Z. K.): Ez nem volt egy bonyolult dolog, mert nálunk édesapám révén

rengeteg kamara zenét halhattam. Az  I. István zenekarnak az indulásától kezdve sok próbán ott

voltam mint kisgyerek, hallgattam, zenei táborokban amit édesapám szervezett úgy, hogy nem lehetett elkerülni ezt dolgot. Ez volt az első kapcsolatom. Fütyültem a nagy zeneműveknek a témáit, ami nagyon tetszett.

Sz. I.: Te elsős voltál, amikor én negyedikes, és én is, bár zenei hallásom nem volt, nagyon sokszor  ott voltam abban a zenei táborban, amit édesapád  Záborszky József szervezett. Végső soron majdnem mindenki ott volt, a gimnáziumban mert aki nem muzsikált, az pedig az énekkarban szerepelt, de aki egyikben sem, az is elmehetett Balatonszéplakra. És ez annyiban is jó volt, hogy összekovácsolta az embereket. Utána viszont édesapád –József – 1954-ben hozta létre ezt a zenekart, és egészen, ha jól tudom, ez ‘64-ig működött az István Gimnáziumban.

Z. K.: Tovább. Én 1989-ben vettem át tőle a zenekart. Ő 1962-ben elment Gyöngyös városának

zeneiskoláját vezetni hat évig. És akkor 1968-ban meg kitalálta akkor a főváros, hogy minden

kerületnek legyen zeneiskolája. És mivel az István zenekar erős volt, a kerület úgy gondolta,

hogy az István gimnáziumban legyen a zeneiskola központja is. És akkor kezdődött el a

zeneoktatás is az istváni szellem, a zenekari kipróbált jó gyakorlatok szerint, a zenekar

tapasztalata alapján a zeneiskolai oktatás is.

Sz. I.: Te Ausztriában is tanultál,  zenét?

Z. K.: Igen, hogyne. Bécsben  André Navarránál  aki francia származású cselló művész volt tanultam csellózni  az Universitat für Musik und dartstellerde Kunst Wien   falai között 1972 é-1973-ban.

Sz. I.: Hogy emlékszel erre vissza?

Z. K.: Az csodálatos időszak volt. ‘1971-ben találkoztam vele egy kurzuson Ohridban, ez az akkori Jugoszláviához tartozott, az Albániához elég közel van  ma Macedóniához tarozik 1980-ban az UNESCO a világ kulturális örökség részévé jelölte.  Nagyon tetszett neki,

ahogy én csellóztam,  a hangversenyen és meghívott a bécsi zeneakadémiára, felvételezni .Azt mondta hogy ő fölvesz engem növendéknek. A kiutazás egy kalandos dolog, volt  azt hosszú lenne elmesélni, de a lényeg az,hogy kijutottam, volt egy ilyen pótfelvételi nap, ez volt a kulcsa, ha ott nem vagyok ott, akkor nem tudok bekerülni hozzá., Ott volt legalább 200 csellista, aki próbálkozott, volt akkor négy hely egyes tanároknál, és a Navarra tudta, hogy engem akar fölvenni. Én készültem mindennel, óriási repertoárral, a bemenés és a kimenés összesen három és fél perc volt. Mindegyikből játszottam pár taktust, lekopogták, játszottam egy kis Bachot, azt is lekopogták. Mondom, te Jóisten, kész, kirúgtak engem, nem fognak felvenni. Nem, elég volt nekik ennyi.

Sz. I.: És akkor Bécs után?

Ha nem haragszol szóljunk néhány szót Bécs előtti időről!

Sz. I. Rendben

Z. K.:  1968- 1972 között elvégeztem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát Az István Gimnáziumban 1968-tól játszottam és próbákat vezettem.  1974- 1981között  a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola pécsi tagozatán  és a budapesti Bartók Béla Szakközépiskola tanára voltam 1981-től vagyok az I István Gimnázium tanára. Édesapámtól 1989- ben vettem át a zenekar vezetését

Sz. I.: Ez csodálatos dolog az István Gimnáziumban, mert nagyon sok karmester származik.

Csak egy példát mondok – nem biztos, hogy ezt tudod –, mellettem ült valaki, aki a hannoveri

zsidó zeneiskolának a professzora, most volt 75 éves. Izsák Andor. Egy édes sztori, ami

édesapádhoz kapcsolódik. Méhes  László tanár úr – azt hiszem, téged is tanított – azt mondta ennek az Izsák Andornak, mert földrajzból nagyon gyenge volt, ha csinál egy Afrika kantátát, akkor

átmegy. És az Izsák Andor csinált egy kantátát, és azt megmutatta Méhes tanár úr édesapádnak, és attól függött az ő sorsa. Azt mondta édesapád, hogy ez tökéletes. És ezért megkapta a kettest.

Z. K.: Igen, a Méhes tanár úr, Zümzümke volt a beceneve.

Sz. I.: Van olyan magyar karmester, aki az Istvánba járt? Mondjál egy-kettőt.

Z. K.: Hogyne. Antal Mátyás, Sallai Mátyás, Koncz Tamás, ő most Bécsben van. Ménesi

Gergely, Horváth Gábor. Rengeteg muzsikus került ki onnét.

Sz. I.: Most visszatérve, hogy ötlött föl benned az, hogy nemcsak a gimnazisták, hanem még

fiatalabb korú gyerekekkel is érdemes a zenét megszerettetni?

Z. K.: Ez nagyon régi dolog. Azt láttam, hogy az iskolákban a 2006 utáni oktatás [

után az énekórákat likvidálták szinte. És azt láttam, hogy egyre műveletlenebbek a gyerekek.

Ez borzasztóan bosszantott, hogy miért van  ez Kodály országában így. És akkor kitaláltam, hogy

minden évben kapjanak legalább egy koncertet, amit nem felejtenek el. És az

akkori polgármesterrel, Papcsák Ferenccel meg tudtam beszélni, hogy ebben adjon

támogatást, hogy ezt létre tudjam hozni. És ő jelentősen segítette a zenekar működését, és

akkor létre tudtuk ezt hozni. Ilyeneken múlik.

Sz. I.: Én ezt nagyon sok zeneértőtől megkérdeztem, hogy mit lehet tenni azzal az emberrel,

akinek botfüle van?

Z. K.: Mindegyiket lehet fejleszteni. Mondok egy példát. Az István Gimnáziumban próbáltam

azt ki, mikor jelentkeztek kórusra, hogy különböző, hogy van-e hallása, vagy nincs hallása. És

akkor ezt úgy csinálom, hogy először énekeljen egy hangot. Ne az enyémet énekelje vissza, ő

énekeljen egy hangot. Nagyon jó. És akkor azt én átveszem, az ő hangját, és akkor lépjünk

eggyel följebb. És meg tudja csinálni. És akkor ezt mondtam, ha akarod, hogy jó hallásod

legyen, akkor ezt gyakorolni kell, ennyi az egész. És a másik, ha szereti a zenét, akkor az

nagyon nagy segítség, mert ha hall műveket, akkor egyre lehet tágítani a hallását. Egyre

jobban. Foglalkozni kell a dologgal. Gyakorolni kell.

Sz. I.: Mikor csináltak velem interjút… nem is interjút csináltak, hanem egy híres színésszel

én csináltam interjút, és kérdezte tőlem, hogy én… mondom, te mit kérdeznél tőlem. És akkor

azt mondja, hogy tudom, hogy szeretsz színházba járni. És akkor mondtam neki, hogy igen,

hát inkább elmegyek színházba, mint egy hangversenyre, mert azt jobban értem. Na most

ezzel kapcsolatban jött ez a kérdésem. Tehát akkor ezt is lehet fejleszteni, és idősebb korban,

ha minél többet megyek, gondolom, hangversenyre, és tudom, ahogy például ezen a mai

sajtótájékoztatón is a történetét a zenének elmondják, akkor gondolom, hogy jobban tudja az

ember.

Z. K.: Hogyne. Nagyon sok zenei alkotásnak komoly tartalmi háttere van, nemcsak úgy van

egy nagy mű, hanem vannak annak előzményei is. Ők az abszolút zenénél, tehát amikor

mondjuk, egy Mozart szimfóniáról beszélünk, annak is rengeteg kulcsa van, amivel közel

lehet hozzá férkőzni azok számára is, akik nem értik először. De egy biztos, hogy ezzel

foglalkozni kell. Most a legjobb dolog az hogyha valaki iskolás korában találkozik ilyen

foglalkozásokkal. Akkor utána ez megmarad, és ha valami tetszik neki, azt fogja használni.

Sz. I.: Most itt vagyunk, a Művészeti Akadémiának a Vigadót azért a székházának

tekinthetjük, vagy egy külső helyiségének. Hogy értékeled te azt a tényt mint a Művészeti

Akadémiának a rendes tagja, hogy az Akadémia elnöke Vashegyi György szintén egy zenész?

Ez inspirációt ad a zenészeknek?

Z. K.: Nagyon érdekes, a Vashegyi Györgynek a bekerülését, amikor ő elvállalta ezt, akkor

többen voltak, akik ugye aspiráltak erre a helyre, de a Vashegyi Gyurinak volt a legjobb

átfogó programja. Itt is idéztem, az értékeknek az elsőrendű szerepe a művészetekben, és

azokat támogatja. És minden művészeti ághoz – itt hét művészeti ág tagozat van – megtalálta

a kulcsot, hogy kinek mi a feladata. Nagyon jó ez az akadémia, azt kell mondjam. Nagyon sok

értékes emberrel találkoztam. Én, mint a Magyar Művészeti akadémia tagja például benne vagyok az oktatási bizottságban, ott van mellettem a Huszti Péter színművész Olyan fejek vannak ott, hogy csuda. És nagyon komoly gondolatokkal vannak megáldva, ami mindannyiunk számára motiváló.

Sz. I.: Nagyon érdekes dolgokat mondtál nekem, hogy a botfülűeket hogy lehet képezni.

Abban segítsél nekem, amit meg szoktam általában nemcsak művészektől, de rendes

akadémikusoktól is kérdezni, hogy ha az ember elmúlt 70 éves, akkor hogy tud ugyanúgy

alkotni. Mert én azt veszem észre, hogy mondjuk, egy cikket, amit én ezelőtt megírtam 8 óra

alatt, azt most 24 órában. Hogy van ez a karmestereknél?

Z. K.: Ez nagyon érdekes, énnálam ez még nem jelentkezik, eléggé be vagyok határolva időre.

Oda kell állni, zenekari próbára a zenekar elé, ott nem lehet nem teljes fölkészültséggel ott

lenni. Ezt nem lehet, ez ki van zárva. Úgyhogy egy álladó, folyamatos tanulás. Én sokat

tanulok ma is, minden nap.

Sz. I.: De hát ha van egy kétórás hangverseny, az nemcsak zeneileg veszi igénybe az embert,

hanem fizikailag is.

Z. K.: Szellemileg, fizikailag. De ez nem annyira nehéz. Tulajdonképpen egy koncertnek az

előzménye az izgalmas. Egyébként azt nagyon szeretem, mert akkor az ember belebújik az a

zenei alkotásba, a zeneszerzésbe. Nagyon sok háttérmunkát kell megismerni, vagy

háttér információt kell megismerni. Mert mint említettem, a jó műveknek nagyon sok a

kézzel fogható, olvasható háttere. Most aki ezzel nem foglalkozik az nem tudja magát abba a

helyzetbe hozni, amikor megalkotta a szerző azt. Mikor csinálta, hogyan csinálta, hányadik

műve, mielőtt írta, mi jött utána, hogyan? Ez egy csodálatos dolog. És ez nagyon élvezetes, és

csinálni kell. Azt javaslom neked, sok cikket írjál. És gyakorolni kell.

Sz. I. Köszönöm a tanácsot és az interjút.