Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Őszintén az interjú készítésről

2016.07.08

Őszintén az interjú készítésről

 

Évekkel ezelőtt elhatároztam, hogy könyvet írok az interjú készítés módszertanáról  hasonlóan ahogy 1988-ban  a Belső ellenőrzésről tettem.

Először azzal fogok foglalkozni, hogy vannak olyan emberek akik szeretik előre megkapni a kérdéseket először két világhírű áll író álláspontját ismertetem

 

 Ljudmila Ulickaja Örökbescsű Limlom című könyvében így ír:

Diktafonra vett beszélgetések

A jó interjú- kölcsönös élvezet mind az interjúkészítő, mind az interjú alany számára. Az utóbbi húsz évben rengeteg interjút adtam, azt hiszem, százat vagy kétszázat. Ritkán előfordultak köztük jó beszélgetések is.

Több éve kerülöm a személyes találkozást az újságírókkal, jobban szeretek e-mailben válaszolni a kérdésekre. Azokért a szavakért, amelyeket éjszaka, sietség nélkül írok le, vállalom a felelősséget. Azokért a válaszokért azonban, amelyeket diktafonról jegyeznek le nem mindig. Történik valami annak a folyamatnak a során, amíg akadozó hangom átkerül papírra, és ami az értelmet rendszerint ellentétbe fordítja. Arról már nem is beszélve, hogy időnként jönnek interjút kérni olyan újságírók, akik diktafonjukat is otthon felejtették, és a könyveket sem volt idejük elolvasni, amelyekről beszélgetni akarnak. Ez az újságíró mesterség teljes lezüllése. Sajnos, a professzionizmus hiánya napjainkban általános kórrá vált, és nemcsak az újságírókra, hanem az orvosokra, a tanárokra, a vízvezeték-szerelőkre is érvényes. Annál kellemesebb, ha tehetséges, profi újságírókkal folyik a beszélgetés. Ők persze kisebbségben vannak.

A közelmúltban elhunyt Nobel díjas magyar író Kertész Imre így   válaszol  erre a kérdésre„ Mennyiben érzi tehernek ezt a felfokozott figyelmet?

„ Az én interjúim sem mindig pontosak, nem is kívánhatom, hogy mindenki megértsen, . Ráadásul minden interjú improvizáció, és akkor sem utasíthatom vissza őket, ha éppen nem vagyok formában. Így csak azért vállalom a felelőséget, ami a könyveimben van.

SZARVAS István