Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Magyarország a 32. a Bloomberg innovációs listáján

2019.02.03

Magyarország a 32. a Bloomberg innovációs listáján

Idén hetedik alkalommal rangsorolta a világ országait hét innovációs mérőszám alapján a Bloomberg Innovációs Indexe. A lista 2019-es kiadását Dél-Korea vezeti, az ázsiai ország hatodszorra végzett az élen. Németország nagyon szorosan végzett a második helyen, elsősorban a kutatás és a feldolgozóipar területén elért eredményeinek köszönhetően. Finnország négy helyet javítva a harmadik, megelőzve Svájcot és Izraelt.

A top tízben egyébként nagyobb átrendeződés zajlott, a 2018-as lista ezüstérmese, Svédország öt helyet rontva idén már csak a nyolcadik, a tavalyi harmadik helyezett Szingapúr pedig jelenleg már csak a hatodik. Sokat javított ugyanakkor Izrael, amely a szabadalmainak is köszönhetően jött fel a tizedikről az ötödik pozícióba. Az Egyesült Államok és Dánia helyet cserélt egymással, az USA ezzel ismét a tíz leginnovatívabb ország közé tartozik, a skandináv állam pedig a 11. helyre szorult vissza.

Az Európai Unió jól vizsgázott a 95 országot felvonultató listán, mind a 28 tagállam az első 50-ben szerepel, míg az idei innovációs rangsor legnagyobb vesztesei, Tunézia és Ukrajna már nem mondhatja ezt el magáról. Magyarország szintén számottevően rontott: a Bloomberg indikátorai alapján hazánk egy év alatt öt helyet visszacsúszva már csak a 32. globálisan, az Európai Unió tagországai közül a 18. Régiós versenytársaink között nem csak Lengyelország (22. hely), hanem Csehország (25.), Szlovénia (31.), de még Románia (29.) is megelőz minket. Érdekes ugyanakkor, hogy a digitalizáció szempontjából számos tekintetben úttörőnek számító Észtország csak a 36., a balti államot tehát még mi is előzzük.

A vizsgált hét mutató közül hazánk a feldolgozóipar hozzáadott értékével még ugyan tartani tudja a versenyt a nemzetközi élmezőnnyel – a tizenkettedikek vagyunk –, a high-tech ipari cégek koncentrációját figyelembe véve azonban például már csak a 26., a kutatás-fejlesztésre fordított kiadások tekintetében a 30., a kutatók arányát tekintve pedig a 33. helyen állunk. A legnagyobb elmaradásunk a termelékenység, a felsőfokú oktatásban résztvevők arányában, valamint a szabadalmak területén mutatkozik, itt egyaránt csupán az 50. pozíciót foglaljuk el.

 

 

(Forrás Világgazdaság)
Print Friendly, PDF & Email