Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jerzy Buzek :A nizzai csúcs után sem változott véleményem

2016.03.25

Jerzy Buzek:A nizzai csúcs után sem változott véleményem

A lengyel miniszterelnök válaszolt lapunk kérdésére

Szerző: Szarvas István       2001. január  5.

Címkék: Interjú

 

2826jerzy.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

Hét közép-európai polgári párt vett részt december közepén Budapesten a Tudományos Akadémián az Európai Polgári Pártok II. konferenciáján. Jelen volt több miniszterelnök is. Orbán Viktor magyar kormányfő a kétnapos tanácskozás záróbeszédében szorgalmazta, hogy az „erőszakra épülő rendszer eredményeinek" megismertetésére olyan nemzeti és nemzetközi alapokon álló közép-európai intézményhálózatot hozzanak létre, amelynek feladata a kommunista múlt feltárása és bemutatása lenne. Jerzy Buzek lengyel kormányfő beszédében ugyancsak szükségesnek mondta egy közép-európai jobboldali intézet létrehozását. Ugyanakkor hangsúlyozta: a régió jobbközép pártjai az Európai Néppártban akarnak tevékenykedni, ezért nincs szükség új szervezet létrehozására. A tanácskozás befejezését követő sajtótájékoztatón lapunk a következőt kérdezte a lengyel miniszterelnöktől:

Miniszterelnök Úr! Ön két évvel ezelőtt Budapesten, amikor megkérdeztem, hogy mikorra teszi az EU-csatlakozás dátumát, a 2002-2003-as belépést valószínűsítette. Továbbra is fenntartja álláspontját a nizzai csúcs után?

El kell mondanom Önnek, hogy a dátum-időpontom nem változott, sőt erősebb, mint két évvel ezelőtt. Nemrég csináltak Lengyelországban egy közvélemény-kutatást: két éve a lakosság 48 százaléka akart EU-tag lenni, ma már 65 százaléka, és csak 30 százalék ellenzi. Fontos, hogy kitűzött határidő legyen.

Forrás: Hetedhéthatár