Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Integrációnk egy évezredes folyamat új szakasza

2016.03.15

Integrációnk egy évezredes folyamat új szakasza

Szerző: Szarvas István      1998 március 20

Címkék: Interjú

 

A "Magyarország - 2000" címmel tartott tanácskozások három év óta az ország és a nemzet felemelkedését szem előtt tartó őszinte véleménycserék színterei. Az idén megrendezett tanácskozáson Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke megnyitójában arra hívta fel a figyelmet, hogy a fórumot a "sikeres euro atlanti integráció" szellemében szervezték, ez pedig nem pusztán politikai lépés, hanem egy évezredes folyamat újabb szakasza. A mintegy négyszáz hazai és a világ minden részéről összesereglett jeles magyar tudós, művész, üzletember és politikus közül többen nyilatkoztak lapunk munkatársának. Elsőként Szabó-Pelsőczi Miklós közgazdász professzor, aki Budapesten született, tanulmányait a Magyar Agrártudományi Egyetemen, a Genfi Egyetemen és az Amerikai Yale Egyetemen végezte. 1957 óta amerikai állampolgár. 1954-1984 között három londoni világcég alelnöke, illetve vezérigazgatója, közben 1963-65 között az USA Külügyminisztériumában nemzetközi közgazdasági főtanácsadó, volt világbanki tanácsadó és vendégtanár a Yale egyetemen. Jelenleg a Róbert Triffin-Szirák Alapítvány (célja a globális pénzügyi és közgazdasági rendszerek tanulmányozása) elnöke.

Professzor Úr, Ön szerint mi a Magyarország - 2000 tanácskozás célja?

A tanácskozás célja az ország képének és a kép mögött álló valóságnak hű ábrázolása. Aranyra emlékezve, de fordított értelemben: "Nem az égi más, de annak valósága, amitől függ a siker varázsa." Arany biztos megbocsájt: itt most nem költészetet, hanem történelmet ír az ország és a nemzet. Helyesen akkor járnánk el, ha a magyar múlt, jelen és jövő valóságát, az alkotásokat és a tévedéseket, azoknak patika-mérlegen mért pontos arányát mutathatnánk meg a világnak. Mi hozzáadott értéket adtunk és akarunk adni a világnak cserébe hozzáadott értékért. A Magyarország - 2000 konferenciák egyik feladata, hogy megvitassa azokat a szellemi és gyakorlati csatornákat, amelyeken keresztül ez az ismeretátvitel az eddiginél eredményesebb lehetne. Eddig számtalan eredeti és gyakorlati javaslat hangzott el, miként lehetne ezt a folyamatot felgyorsítani. Mérhetetlenül fontosnak tartom, hogy ezen ajánlások vagy legalábbis nagyrészük megvalósuljon.

Ön a szekcióülésen elhangzott hozzászólásában azt mondta, hogy az egészségügyi reformot nem szabad rázúdítani egyszerre az emberekre. Kifejtené ezt bővebben?

Az Európa Unióba való integrálódás társadalmi, emberi feszültségeket hozhat létre. Ezeknek időben való sikeres, demokratikus, társadalmilag és emberileg kielégítő feloldása legfontosabb feladataink közé tartozik. Erre csak egy példát hozok fel: a jóléti állam feladatkörének újragondolását. Az alapkérdés az, hogy a jóléti állam kiadásait (nyugdíj, egészségügy, munkanélküli segély stb.) milyen módon fizessük: az állami költségvetésből-e vagy magánforrásból? A parlament által elfogadott több pilléren álló nyugdíjrendszer nem rossz. Az első pillér a már jól ismert hagyományos állami nyugdíjbiztosítás, a második pillér az állami nyugdíjbiztosításból kivált magán-nyugdíjpénztári rendszer, a harmadik pillér pedig azoknak a polgároknak nyújt önkéntes döntés alapján biztosítást az öregkori évekre, akik magasabb szinten kívánnak gondoskodni magukról önkéntes nyugdíjpénztár vagy üzleti biztosító szolgáltatásainak igénybevételével. A baj az egészségbiztosítással van, mivel az egészséggel kapcsolatos ellátásnak lehetnek több fokozatai. Nekem az a véleményem, hogy az adórendszer bevezetéséhez hasonlóan fel kellene bruttósítani a kereseteket. A mai közgazdasági irány a költ-

ségvetés tehermentesítése és az egyén megterhelése mellett tör lándzsát. Az ideális az volna, hogyha a gazdasági fejlődés elég erőteljes volna ahhoz, hogy a növekményt egy hosszú folyamat során az egyénre lehetne hárítani anélkül, hogy ez a változás az egyén korábbi nettó jövedelmét csökkentené. De lesz-e elég növekedés? Megtaláljuk-e a folyamatos áthárítás teljes mértékét, amely mellett sem egyéni, sem társadalmi érdekek nem sérülnek. A kérdések megválaszolásához az elit és a közvetlenül érdekelt felek türelmes és valószínűleg hosszantartó párbeszédére lesz szükség.

Szabó-Pelsőczi úr, Ön ellenzi azt, hogy Budapest pénzügyi központ legyen. Mivel indokolja ezt?

 A kérdés ilyen megfogalmazása nem helytálló, nem ellenzem, hanem nem találom időszerűnek. Manapság sok szó esik arról, hogy Magyarország központi geográfiai helyzete lehetővé tenné, hogy Budapest a Közép-Kelet-Európai Térség pénzpiacává váljon. Ez a nagy kihívás igen csábító és hosszú távon jelentős sikerekkel ke-csegtet. A gondolat megvalósítása felé lehet lépéseket tenni. Egyben arra is gondolni kell, hogy a nagy pénzügyi központok, Amsterdam, London, New York, Chicago, Tokyo, Frankfurt, a múltban csak akkor alakultak ki, amikor már mögöttük nagy áru- és pénzforgalom állt. Ez ma még se Magyarországon, se Közép-Európában nincs így. Nagyon örülnék, ha Budapest pénzügyi központ lenne, de ez nagyon alapos vizsgálatot követel. A budapesti tőzsdén 43 részvény forog. Ha hasonlítom a bécsihez vagy a londonihoz, óriási a különbség! A tőzsde feladata, hogy tőkét gyűjtsön a hosszú távú befektetésekhez. Ma nálunk még nincs így. Inkább spekulációval jutnak hazánkban a tőkékhez. Nem szabad elfeledkezni, hogy bár a magyar gazdaság állapota jó, de a nemzetközi pénzügyi rendszer rendkívül ingatag. Ez 1971 óta probléma, amióta megszűnt a rögzített valutarendszer.

Professzor úr, Ön szerint mit kell tenni, hogy előbbre jussunk?

A meglévő intézmények keretén belül az ország súlypontját az országon belül megyékben, városokban, falvakban kell megerősíteni. Az itt élők a hazai magyar valóság, az ő anyagi és szellemi termésük és jólétük a tét. Ahogy az Amerikai Katolikus Püspöki Kar fogalmazott: "A gazdaság van az egyénért és nem az egyén a gazdaságért." Az írástudók elsőrendű feladata, hogy az itt rejlő igen nagy erőforrásokat feltárja mind a hazai, mind a globális közösség javára. A közelmúltban egy csongrádi kis faluban, Pusztamérgesen jártam. Lakossága körülbelül 1300 fő. A polgármester, Börcsök Antal, általános iskolai tanár, korábban nem vett részt a közéletben. Amikor megválasztották, első dolga volt vagy száz levélben Szöultól Buenos Airesig és Vestfáliáig faluját bemutatni. Ma a faluban egy 3-400 tanulót befogadó vadonatúj mezőgazdasági szakközépiskola, gimnázium és kollégium működik, imponáló nyelvi és számítástechnikai laboratóriummal. A falu közművesített, az utcák mentén fasorok és rendben tartott sövénysorok. A munkanélküliség 5,5 százalék. A faluban egy 100 munkást foglalkoztató baromfifeldolgozó üzem működik, nyersanyaga a falut körülvevő 300 tanyának biztosít megélhetést. A közbiztonságot egy rendőr támogatásával kislétszámú önkéntes őrség látja el. Bűnözés nincs. A falu turizmusból, szőlő-, zöldség- és virágtermelésből is él. Rózsáikkal Hollandiáig kereskednek. A templomra jövő évben kerül új torony. Tavasztól őszig a falut virágözön borítja el. 1997-ben Pusztamérges a "Virágos Magyarországért" első, a "Virágos Európáért" harmadik helyezését érte el. Összefoglalva a válaszom a kérdésére: a társadalomban lévő erőket jobban kell kihasználni.