Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Alexa Noémi. Nem láttam olyan felmérést amely szerint a hölgyek kevésbé korruptak

2020.06.07

Alexa Noémi. Nem láttam olyan felmérést amely szerint a hölgyek kevésbé korruptak

Zsúfolásig megtelt a budai GlaxoSmithKline tárgyalóterme, ahol a Tranparency International Magyarország( TIM) igazgatója és a GSK ügyvezető igazgatója mondták véleményüket a Globális Korrupciós Barométerről A kérdés-feleletek mintegy húsz percen belül befejeződtek, viszont a személyes interjúra, több mint egy órát kellett várnom a tévék és a rádiók miatt.

, Alexa Noémi a TIM igazgatóját kérdeztem először.

Igazgató Asszony! Önök 2006. októbere óta működnek, de komoly tekintélyt és siker könyvelhetnek el. Önök levele hatására lépett vissza egy miniszter jelölt, itt járt az IT világszervezetének elnöke: Hunguette Labelle asszony, beválasztotta Önöket a kormány az Anti-korrupciós Bizottságába. Negatívumként csak azt tudom említeni, hogy ennek a bizottságnak a javaslatát a mai napig nem tárgyalta a kormány ?

 Így van, ahogy mondja, csakhogy mi ebből a bizottságból kiléptünk. A 18 tagból velünk együtt kilépett három civil szervezet képviselője azért, mert tavaly februártól ezt a kidolgozott és elfogadott stratégiaanyagot nem tárgyalta meg a kormány. Amiről én a mostani tájékoztatón beszéltem, az a jelenleg előkészítés alatt álló antikkorrupciós csomag, mely a bizottság által elfogadott csomag egy része. Ez tartalmazza a Közérdek Védelmi Hivatal létrehozását és a korrupciós esetekről szóló bejelentéseket fogadó intézmények erősítését és a bejelentők védelmének biztosítását. Ez utóbbit már a bizottságban is szorgalmaztuk. Bízunk benne, hogy ezekből lesz valami és ősszel először a kormány, majd az országgyűlés tárgyalni fogja.

A Közbeszerzések Tanácsa nyílt pályázatot hirdetett egy vizsgálat elvégzésére Közbeszerzési korrupciós ügyek sajtóban megjelenő anyagok feldolgozására és kiértékelésére ezt megnyerte egy intézet és anyagot elkészítette, csak nem került ismertetésre. Tud Ön erről?

Tudom, hogy egy cég megnyerte a megbízást, csak azt nem tudtam, hogy elkészült az anyag.

Ősszel megint elkészül az országok úgynevezett CPI korrupciós indexe. Ez mindig nagy vihart okoz, sok parlamenti képviselő hivatkozik rá. Tavaly erősen romlott a helyezésünk. Idén milyen eredményt vár?

Ez mindig az előző két év értékelése alapján készül. Az elmúlt 7-8 évben ez az index az ötös szám körül mozgott, tavaly 5.1 volt. Ez 1-től 10-ig van és az 1 a legjobb. Az elmúlt két évben én nem érzékeltem jelentős pozitív előrelépést. Nagyobb botrányokról nagyon helyesen írtak, illetve beszámoltak a médiák. Nyomoz a rendőrség, néhány ügyben az ügyészség is foglalkozik velük, de eddig példaértékű bírói ítéletek nem születtek. Lehet, hogy ezek az események visszavetik helyezésünket.

Czakó Borbála, hazánk londoni nagykövete egy interjúban azt mondta nekem, hogy a nők kevésbé korruptak, mint a férfiak. Most már a világszervezet elnöke is hölgy. Mi erről az Ön véleménye?

Nem hiszem, hogy a Világszervezet elnökét azért választották, mert hölgy. A nem kérdése ezt nem befolyásolta, egy kuratórium választotta demokratikusan. Én nem találkoztam még olyan felméréssel, amely azt mutatta volna, hogy a nők kevésbé korruptak .

alexa-noemi.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Alexa Noémi és a szerző

 

Ezután a házigazdától kérdeztem Leitner Györgytől a GSK igazgatójától.

Milyen kapcsolatban vannak a Transparency Internationallal? Milyen területen érzik a korrupciós hatásokat? ? kérdeztem Leitner Györgytől, a GSK igazgatójától.

Cégünk a TI Vállalati Támogató Fórumának elkötelezett tagja elkötelezett amellett, hogy az egészségügy átlátható legyen. Szomorúan tapasztalom, hogy cégünk ? amely világcég ? központi vezetőinek bizalma csökkent Magyarország iránt a nem megfelelő átláthatóság miatt. Ami a konkrét problémákat illeti, egyes orvosok befolyásolhatók a gyógyszer felírások terén: nem biztos, hogy a legmegfelelőbb gyógyszert írják fel. Ezen a területen sokszor hátrányba kerülünk.

Forrás. Zetapress 2009 juniús 4.